Ön a Frissmeleg oldal archívumát olvassa. Az oldal 2013. május 28-án megszűnt, azóta nem frissül. Az archívumot a Háttér Archívum működteti.

Meleg szemmel

Takei és Altman házaspár-valóságshow-ban szerepel

George Takei színész, a Star Trek sorozat egykori sztárja és férje, Brad Altman lesz az első meleg pár, akik szerepelnek a népszerű amerikai televíziós showműsorban, a The Game Newlywed-ben.

„George és én örülünk ennek. Ez történelmi jelentőségű számunkra” – nyilatkozta Altman a New York Daily News-nak. „Mindkettőnknek nagy élmény lesz ez a műsor, meg tudjuk belőle, hogy valóban jól kiismertük-e egymást az együtt töltött 22 év alatt.”

A meleg pár abban a népszerű televíziós játékban fog versenyezni, mely nemrég indult újra. Egy eredetileg 1966-ban alapított műsor új változatáról, remake-jéről van szó. A The Game Newlywed lényege, hogy egy házaspár, akik – lehetőleg – régóta együtt ének, a kamerák előtt olyan kérdésekre válaszolnak, melyekből kiderül, hogy mennyire ismerik jól egymást. Az alkalmanként 30 perces műsor producere jelenleg Michael Davies, s a GSN nevű csatornán fut (az eredeti változat az ABC műsora volt). Az október 12-én induló második évad műsorvezetője Randy West lesz.

Hogy pontosan hogy fog zajlani Takei és párja esetében a műsor, az még kérdéses, ugyanis az eredeti játékban a férjnek és a feleségnek meghatározott sorrendje van. Az eredeti játék szabályai szerint ugyanis először a férjet kérdezik meg a feleségével kapcsolatban; öt kérdést tesznek fel neki, melyre később a feleség megadja a jó válaszokat. A második félidőben ugyanez történik fordítva. A 2009-es változatban három pár játszik egyszerre. A pontozás egy kicsit bonyolult. Az első kör végén legmagasabb pontszámot elérő pár nyer egy második nászutat, a végső bajnok pedig egy bónusz-díjat.

A műsor meglehetősen szabados szájú, sok kérdés ugyanis a magánéletre, azon belül is a szexuális életre terjed ki. Az klasszikus kérdésnek számít, hogy a pár egyik tagjának mi volt a legemlékezetesebb szeretkezési helyszíne vagy változata, angolul „make whoopee” (ami lefordíthatatlan, talán „ihaj-csuhaj”-nak fordítható). A játék története során volt már néhány nagy sajtóvisszhangot kiváltó jelenet is, és több házaspár esetében a játék végül váláshoz vezetett.

Takei és Altman 2008-ban házasodott össze, még abban az időszakban, amikor az azonos nemű párok törvényes házasságot köthettek Kaliforniában (mindezt tavaly novemberben népszavazás törölte el). George Takei (1937-) népszerű televíziós színésznek számít, legismertebb szerepe Hikaru Sulu a Star Trek-sorozatból, melyet 1965 óta alakít. Kellemes hangja miatt sokszor volt vendég a Howard Stern Show-ban is.

2005-ben coming out-olt a Frontiers magazin hasábjain, bár melegsége már korábban is nyílt titoknak számított, elsősorban a Star Trek-rajongók körében. Takei azóta az amerikai melegmozgalom ismert figurája. 2006 óta koordinálja a „Coming Out Project” nevű emberi jogi kampányt, s a Star Trek mintájára „Equality Trek” („Egyenlőség Trek”) néven körútra is indult. 2008. május 16-án jelentették be párjával házasodási szándékukat, s az esküvőre 2008. szeptember 14-én került sor, a los angeles-i Japán-Amerikai Nemzeti Múzeumban, melynek Takei egyik alapítója.

GayBatman

2020. 08. 05. Szerda

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

1 százalék

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Felhívás

Ezen a napon történt...

Március 14.

  • 2007-ben ezen a napon hozta nyilvánosságra Fodor Gábor SZDSZ elnökjelölt a szabadságjogokról szóló politikai programját, melyben Kóka Jánoshoz hasonlóan csak „a házassággal azonos jogokat biztosító” regisztrált élettársi kapcsolat mellett foglalt állást.