Ön a Frissmeleg oldal archívumát olvassa. Az oldal 2013. május 28-án megszűnt, azóta nem frissül. Az archívumot a Háttér Archívum működteti.

Meleg szemmel

Homoszexualitás miatt felfüggesztették a plébánost

Botrányokozás miatt a papi szolgálat gyakorlása alól felfüggesztette az Egri Főegyházmegye Hórvölgyi László jászberényi plébánost – közölte a sajtóval Ficzek László, az érseki iroda igazgatója. Az érseki iroda közleménye azonban nem terjed ki rövid arra, hogy a miért függesztették fel a papot, de sajtóhírek szerint homoszexuális kapcsolatot folytatott egy 29 éves pornószínésszel.

A Blikk hétfői és keddi, valamint a Szolnokon megjelenő Új Néplap keddi írása számolt be a pap homoszexuális viszonyairól. A Blikknél ugyanis jelentkezett a huszonkilenc éves, meleg pornófilmekben szereplő Kósa Richárd, s azt állította, hogy a jászberényi plébános testi kapcsolatot tartott fenn vele, s többször is találkoztak a plébánián. Azután vette beszélgetésüket magnóra, miután a plébános nem akarta kifizetni neki a szexuális szolgáltatást. Hogy a fiatalember mennyi pénzt kapott a Blikktől meglehetősen nagy feltűnést keltő nyilatkozatáért, azt nem tudni.

Elmondása szerint nem ő volt az egyetlen partnere a papnak. Az egyházfi időnként felutazott Budapestre, és a Nyugati pályaudvarnál keresett magának alkalmi partnereket. Az együttlétekre általában a paplakban került sor, bár Kósa Richárd állítása szerint magában a templomban is történt ilyen, konkrétabban a kántori székben. Az említett pornószínésszel is Budapesten ismerkedtek meg. Kétszer került sor köztük testi kapcsolatra, ám mivel a második alkalommal a pap nem akart fizetni, ezért a 29 éves férfi telefonjára rögzítette beszélgetésüket, majd kitálalt a bulvársajtónak.

Az ügy meglepetést váltott ki Jászberényben. Az egyházközség egyik, neve elhallgatást kérő tagja elmondta az Új Néplapnak, hogy kétkedve fogadták a híreket, hiszen az atya odaadással végezte hivatását, mindent megtett a gyülekezetért. A hírforrás tudni véli azt is, hogy a papnak Jászberényben sok irigye van, mert az egyházközség jól működik, sokan jártak a misékre, és folyamatosan újíttatták fel a templomot.

Gedei József, a város polgármestere azt nyilatkozta, hogy a plébánost közéleti tevékenysége alapján ítélik meg a városban, és abban soha semmilyen kivetni valót nem találhattak. A magánélet és a nem irányultság mindenkinek a saját ügye, még ha egy papról van is szó – fogalmazott.

A plébános valószínűleg sejthetett, hogy kipattanni készül az ügy, mivel néhány napja nyom nélkül eltűnt Jászberényből; a hivatali ügyeket helyettesére hagyta. Azóta ismeretlen helyen tartózkodik.

GayBatman

2020. 08. 05. Szerda

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

1 százalék

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Felhívás

Ezen a napon történt...

Március 14.

  • 2007-ben ezen a napon hozta nyilvánosságra Fodor Gábor SZDSZ elnökjelölt a szabadságjogokról szóló politikai programját, melyben Kóka Jánoshoz hasonlóan csak „a házassággal azonos jogokat biztosító” regisztrált élettársi kapcsolat mellett foglalt állást.