Ön a Frissmeleg oldal archívumát olvassa. Az oldal 2013. május 28-án megszűnt, azóta nem frissül. Az archívumot a Háttér Archívum működteti.

Meleg szemmel

Nő a melegekkel kapcsolatos tolerancia Csehországban

A prágai Median közvélemény-kutató ügynökség legújabb országos felmérése szerint - amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra - a megkérdezettek 42 százaléka számára elfogadható, hogy az azonos nemű párok gyermekeket fogadjanak örökbe és neveljenek fel. Ez az arány tavaly 32 százalék, míg öt éve, tehát 2007-ben 22 százalék volt. A homoszexuális párok általi gyermeknevelést ugyanakkor az emberek majdnem egyharmada ellenzi, s 29 százalék azok aránya, akik nem kívántak nyilatkozni ez ügyben.

Csehországban 2006 júliusában iktatták törvénybe az azonos neműek hivatalos párkapcsolatát. A törvény által nyújtott lehetőséget, hogy homoszexuális kapcsolatukat az anyakönyvi hivatalban is bejegyezzék, eddig összesen 1390 pár használta ki. Közülük 963 férfi, míg 427 női pár.

A bejegyzett partnerségről szóló törvény részletesen szabályozza a homoszexuális kapcsolat hivatalossá tételét, a felek kötelességeit partnerük kapcsán, az egymás egészségi állapotát érintő információkhoz való jogot, valamint a másik eltartását szükség esetén és az öröklést.

A jogszabály a gyerekek örökbe fogadását jelenleg nem teszi lehetővé. Ugyanakkor, ha homoszexuális pár valamelyik tagjának egy előző kapcsolatából van gyereke, azt közösen felnevelhetik.

A cseh média szerint várható, hogy a jövőben a gyerekek örökbefogadását is engedélyezni fogják. E mellett tette le a voksát az utóbbi időben több cseh politikus is. Ez az egyik fontos témája Jirí Dienstbier, a Cseh Szociáldemokrata Párt alelnöke és államfőjelöltje hivatalos kampányának is. Dienstbier újságíróknak azt állítja: a homoszexuálisok jogainak a védelmét az emberi jogok védelmének tekinti, s kiáll mellettük.

A volt Csehszlovákiában a homoszexualitás 1961-ig tilos és büntethető volt. Bár a törvényt hatályon kívül helyezték, az 1989-es rendszerváltást követően is csak több mint tízéves társadalmi vita után vált lehetővé a regisztrált partnerség. A törvényt eredetileg Václav Klaus államfő ugyan megvétózta, de a képviselőház az elnöki döntést felülbírálta, és így a törvény hatályba léphetett.

forrás: MTI

2020. 08. 08. Szombat

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

1 százalék

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Felhívás

Ezen a napon történt...

Március 14.

  • 2007-ben ezen a napon hozta nyilvánosságra Fodor Gábor SZDSZ elnökjelölt a szabadságjogokról szóló politikai programját, melyben Kóka Jánoshoz hasonlóan csak „a házassággal azonos jogokat biztosító” regisztrált élettársi kapcsolat mellett foglalt állást.