Ön a Frissmeleg oldal archívumát olvassa. Az oldal 2013. május 28-án megszűnt, azóta nem frissül. Az archívumot a Háttér Archívum működteti.

Meleg szemmel

Engedélyezik a melegek házasságát Uruguayban

Megszavazta a melegházasságot legalizáló törvényt az uruguayi képviselőház kedden este, ez a törvény szabályozza a külön- és az azonos neműek házasságát is. A törvény ezután a szenátus elé kerül, ahol valószínűleg szintén jóváhagyják, mert a kormányzó baloldali koalíció a felsőházban is többségben van. José Mujica elnök pedig a jövő év elején készül kihirdetni a jogszabályt.

A házastársak ezután nem mint férj és feleség fognak szerepelni a házassági szerződésben, hanem mint "szerződő felek".

A meleg pároknak lehetőségük lesz eldönteni, hogy melyikük vezetékneve szerepeljen elöl gyerekük vezetéknevében. A spanyol hagyomány szerint a gyerek mindkét szülője vezetéknevét megkapja, és az apáé van elöl.

Az új jogszabály leghevesebb ellenzői között van a katolikus egyház, álláspontja szerint a házasság kizárólag férfi és nő közötti tartós kapcsolatot jelenthet. Albert Sanguinetti, a canelonesi egyházmegye püspöke a napokban kiadott és az interneten is terjesztett nyilatkozatában azt mondta: férfi és férfi, illetve nő és nő közötti házasságról beszélni hazugság

forrás: MTI

2020. 08. 08. Szombat

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

1 százalék

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Felhívás

Ezen a napon történt...

Március 14.

  • 2007-ben ezen a napon hozta nyilvánosságra Fodor Gábor SZDSZ elnökjelölt a szabadságjogokról szóló politikai programját, melyben Kóka Jánoshoz hasonlóan csak „a házassággal azonos jogokat biztosító” regisztrált élettársi kapcsolat mellett foglalt állást.