Ön a Frissmeleg oldal archívumát olvassa. Az oldal 2013. május 28-án megszűnt, azóta nem frissül. Az archívumot a Háttér Archívum működteti.

Meleg szemmel

Nagyvilág

Franciaországban 2013-tól engedélyezik a homoszexuális párok számára a házasságot és az örökbefogadást

france_map_2010.jpg

Egy nappal a szombati párizsi melegfelvonulás előtt a francia családügyi miniszter bejelentette, hogy a homoszexuális párok számára 2013 júniusától engedélyezett lesz a házasság és az örökbefogadás. A felvonulás résztvevői másnap a miniszteri ígéretet ünnepelték.

Bulgária: Szavak helyett tettekre van szükség a szexuális kisebbségeket célzó bűncselekmények leküzdéséhez

bulgaria_amnesty.jpg

A bolgár törvények sürgős felülvizsgálatára van szükség annak érdekében, hogy biztosítsuk a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személyeket oly gyakran célzó gyűlölet-bűncselekmények megfelelő kivizsgálását és bíróság elé vitelét – javasolja az Amnesty International a ma közzétett tájékoztatójában.

Brutálisan meggyilkolták egy dél-afrikai melegközösség egyik vezetőjét

Thapelo_Makutle_2.jpg

Brutálisan meggyilkolták a dél-afrikai Kuruman város melegközösségének egyik vezetőjét; a tettesek a fiatalember testét több helyen megcsonkították. Az északnyugati település rendőrsége otthonában talált rá a 24 éves fiatalember lepedővel letakart holttestére. A homoszexuális fiatalnak elvágták a torkát, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét, s utóbbit szájába tették.

Száz évre betiltották Moszkvában a melegfelvonulásokat

MoscowPride.jpg

A moszkvai városi bíróság döntése értelmében az orosz a főváros 100 évre betiltotta a melegfelvonulásokat. Egy meleg szervezet képviselője megfellebbezi a döntést, és hajlandó akár az Emberi Jogok Európai Bíróságig elmenni a tiltás feloldásának érdekében. A moszkvai városi bíróság csütörtökön helybenhagyta a kerületi bíróság döntését, amely törvényesnek ismerte el, hogy a főváros 100 évre betiltotta a melegfelvonulásokat.

Egyházi esküvő a dán melegeknek

denmark_flag_map.jpg

A hónap közepétől Dániában az azonos nemű párok egyházi esküvőt is tarthatnak, és a boldogító igent az oltár előtt mondhatják ki. A parlament nagy többséggel fogadta el az egyházügyi miniszter, Manu Sareen erre vonatkozó indítványát. Az új szabályozás az evangélikus egyházra vonatkozik; Dániában a lakosság 80 százaléka ehhez a felekezethez tartozik.

Amnesty: Az oroszországi homofób törvények felülvizsgálatát sürgetjük egy aktivista megbírságolása miatt

amnesty_logo.jpg

Egy prominens orosz LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszex) aktivista lett az első személy, akit megbírságoltak „meleg propaganda" terjesztésével az új szentpétervári törvény alapján, miután a „ homoszexualitás nem perverzió" felhívást ábrázoló posztereket ragasztott ki a városházán - tartalmazza az AI sajtóközleménye.

Moszkva: elmaradt a melegfelvonulás, helyette kisebb tüntetés volt

moscowpride11.jpg

Elmaradt a melegfelvonulás, a helyette megtartott tiltakozó akcióról pedig húsz embert vittek el a rendőrök vasárnap Moszkva központjából. Kevesen vállalták a kockázatot az orosz LMBT közösség aktivistái közül, ezért kis létszámmal és rövid ideig tartott akciójuk az orosz fővárosban.

Az EP határozatban ítélte el a homofóbiát

Goncz_Kinga.jpg

Az Európai Parlament (EP) csütörtökön Strasbourgban nagy többséggel elfogadott, többpárti kezdeményezésű határozatban ítélte el a homofóbiát, a szexuális orientáción és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulásait. A vitában felszólalt Göncz Ginga szocialista EP-képviselő is.

Engedélyezték Rigában a Baltic Pride-ot

baltic pride.jpg

Riga városa kedden engedélyezte a homoszexuálisok június 2-ra tervezett felvonulását, mivel a lett főváros hatóságai szerint az "nem jelent komoly fenyegetést a közbiztonságra". A Mozaika nevű melegszervezet rendezvényére 650 résztvevőt várnak a balti, a skandináv és más államokból.

A brit leszbikusok ingyenes mesterséges megtermékenyítést vehetnek igénybe

two-women-with-baby.jpg

Nagy-Britanniában a leszbikus párok és az egyedülálló, 42 év alatti nők is ingyenesen vehetik majd igénybe a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos állami egészségügyi ellátást. Korábban a nőknél 39 év volt a határ. Az új intézkedés következtében évente több ezer nő és meleg pár kap lehetőséget az anyaságra anélkül, hogy 8 ezer fontig terjedő összeget fizessen a különböző magánklinikák részére.

A rovat RSS csatornája:Tartalom átvétel
2020. 09. 08. Kedd

Magunkról

A FrissMeleg egy magyar LMBT híroldal. Célunk a hazai olvasóközönség számára az itthoni és külföldi meleg élettel kapcsolatos hírek közlése, minél naprakészebben. Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.

TOVÁBB >>>

A FrissMeleg keres - társadalmi munkában - újságíráshoz és fordításhoz affinitást érző, tehetséges fiatalokat (és idősebbeket), a következő témakörökben: közélet, nagyvilág, kultúra, egészség, szórakozás és divat. Jelentkezés: foszerkeszto@frissmeleg.hu.

1 százalék

Videók

Partnerek

Szavazás

Szerinted milyen lesz 2011-hez képest, LMBT-szempontból 2012?

Lelkisegély

Felhívás

Ezen a napon történt...

Március 14.

  • 2007-ben ezen a napon hozta nyilvánosságra Fodor Gábor SZDSZ elnökjelölt a szabadságjogokról szóló politikai programját, melyben Kóka Jánoshoz hasonlóan csak „a házassággal azonos jogokat biztosító” regisztrált élettársi kapcsolat mellett foglalt állást.