A Labrisz Leszbikus Egyesület 10. születésnapi buliján találkoztunk Borgos Annával, az egyesület egyik alapító tagjával. Beszélgettünk a tíz év tapasztalatairól, a kellemes és meghatározó emlékekről, a LIFT Fesztiválról és jövőbeli terveikről is.

- Idén tízéves a Labrisz. Hogyan ünneplitek meg az eseményt?

- Szerveztünk egy bulit, ahová meghívtuk azokat a civil szervezeti társainkat, barátainkat, volt tagjainkat és persze a jelenlegieket is, akik a tíz év alatt valamilyen módon kapcsolódtak az egyesülethez. Akik segítettek a programjainkban, vagy bármilyen módon közös területet érintettek velünk. Igazából ez egy ilyen beszélgetős, laza buli, némi műsorral, fellépéssel. Készült még az ötéves szülinapunkra egy dokumentumfilm, Takács Mária rendezésében. Akartunk csinálni most egy tízéveset is, ami reményeik szerint el is fog készülni még az idén. A programjainkat, a demonstrációs eseményeinket szoktuk dokumentálni, és abból Takács Mari vágott össze egy nagyon színvonalas kis anyagot, ami magát az ötéves szülinapi ünnepséget is tartalmazta.

- Ha jól számolom, akkor 1999-ben jött létre a Labrisz, mely mind a mai napig az egyetlen leszbikus egyesület Magyarországon.. Hogyan jött az ötlet, hogy létrehozzátok?

- Hivatalosan és bejegyzett módon mindenképpen mi vagyunk az egyetlenek. Ami nem biztos, hogy jó. Igazából jó lenne, ha lenne több női csoport, főleg vidéken. Az ötlet onnan jött 1999 előtt egyáltalán nem létezett ilyen csoportosulás, és egyre többen éreztük úgy, hogy szükség lenne egy olyan meleg csoportra, ami speciálisan a meleg nőknek, leszbikusoknak a szükségleteit jeleníti meg. Mert ugye 1995-től már létezett a Háttér, aminek én is tagja voltam, tíz évig voltam telefonos operátor. Volt némi átfedés is a két szervezet között, több Labrisz alapító-tag tulajdonképpen a Háttérben találkozott egymással. Arra gondoltunk, hogy kellenek egyrészt találkozóhelyek, ahol leszbikusok találkozhatnak egymással egy biztonságos női térben, másrészt a társadalom felé való megmutatkozásra is szükség lenne. A találkozási lehetőséget biztosító Labrisz-estek már '96-ban elindultak, nagyon sokan is jártak akkor ezekre az estekre, mert akkor még ez volt az egyetlen ilyen lehetőség. Sokáig csak ezek havonkénti beszélgetős estek voltak, és aztán fokozatosan néhányunkban felmerült egy egyesület létrehozásának gondolata. Hogy szükség volna egy szervezettebb formájú egyesületre ahhoz, hogy komolyabb programokat, projekteket tudjunk szervezni. Konkrétan a Labrisz létrehozásának ötlete Sándor Bea nevéhez kötődik. (A név az amazonok által használt és az ókori istennő-ábrázolásokon is szereplő kétélű bárdra utal, ami mára leszbikus szimbólummá vált.) Közben néhányan megjelentettünk még egy fénymásolt „Labrisz” nevű újságot, ebből négy szám készült el. Az első Labrisz-esten tulajdonképpen azok a nők találkoztak, akik ezt a lapot megrendelték, és aztán közülük jópáran dolgozni kezdtek az egyesületben is. Valahogy így indult a dolog…

- Mit tekintesz az elmúlt tíz év legnagyobb eredményének? És melyik volt a legkellemesebb emlék az elmúlt tíz évből?

- Hát, ez két különböző kérdés… Szerintem a legfontosabb, vagy a leginkább hiánypótló dolog talán a Melegség és megismerés program, amit a Labrisz most már nem is egyedül csinál, hanem a Szimpozion Egyesülettel együtt. Ez egy iskolai program; középiskolákban meg időnként felsőoktatási intézményekben beszélgetünk a melegségről. Ez egy olyan dolog, aminek én nagyon örültem volna gimnazista koromban. Azt hiszem, sok mindent megkönnyített volna. Persze nagyon fontosak azok a dolgok is, amik csak magunknak szólnak, a közösségi jellegű programok, a külvilágnak szóló programok közül mindenképpen ezt tartom a legfontosabbnak. Ehhez készült egy kis kézikönyv is, Már nem tabu címmel, ami arra vonatkozóan tartalmaz javaslatokat, hogy iskolai órákon hogyan lehet beépíteni ezt a témát, és akik megrendelték ezt a könyvet, talán használják is. Aztán ott vannak a Labrisz-estek, amelyek nagyon-nagyon sokáig folytak ebben a formában, nagyon sok nő megfordult ezeken az esteken, és sokuknak ez volt az első hely, ahol más leszbikusokkal találkozhattak. Pszichés szempontból, meg önfelvállalás szempontjából talán ez volt az egyik legfontosabb dolog, s ez nem is igényelt túl sok forrást, hiszen végül is csak egy helyiség kellett, és valaki, aki kitalál egy témát, és levezeti az estet. Ez most már kicsit átalakult, átvették a helyét kissé más típusú programok. A filmklub, aztán a Labrisz-lazuló nevű kötetlen beszélgetőest, illetve a Pikk Dáma játékklub. Fontos újabb programunk még a LIFT-fesztivál, ami idén már negyedszer került megrendezésre. Ez egy alapvetően leszbikusokról, leszbikusoknak szóló kulturális fesztivál, ami idén már egyhetes volt a filmvetítésekkel együtt. Ez sokszínű dolog, és kettős abból a szempontból, hogy a leszbikusoknak is szól, de a többségi társadalmat, illetve a médiát is meg szeretnénk szólítani, tehát igyekszünk szélesebb közönségnek meghirdetni.

- És hogy sikerült ez a negyedik LIFT? Mert annak idején mi is hirdettük a fesztivált és a programokat, csak sajnos nem tudtunk rá elmenni…

- Jól sikerült, a filmek mind teltházzal mentek, különösen Takács Mari dokumentumfilmje, az Eltitkolt évek. A szombati Merlin-beli nap beszélgetésein, műhelyein is nagy volt az érdeklődés. Idén több pályázatot is meghirdettünk, képzőművészet, irodalom és zene „kategóriákban”, és ennek nyomán több tehetséges szerző, zenekar és képzőművész is bemutatkozhatott a fesztiválon.

- A Labrisz könyvkiadással is foglalkozik. Említetted a Már nem tabut, de kiadtatok más könyveket is…

- Igen… Volt egy ilyen fénykora a könyvkiadásnak, ami most egy kicsit pihen. Az utolsó könyvünk 2003-ban jelent meg, ez volt az Előhívott önarcképek, ami leszbikus nők önéletrajzi írásait tartalmazta. Előtte volt a Szembeszél. Leszbikusok a szépirodalomban és a Leszbikus tér/erő, amely esszéket tartalmaz. És most szeretnénk megint egy kicsit feltámasztani a könyvügyeket. Az említett Eltitkolt évek nyomán, ami egy nagyobb leszbikus „herstory” projekt része, szeretnénk további interjúkat készíteni egy videó-archívum számára, illetve az interjúkból egy szerkesztett kötetet összeállítani, amire nemrég nyertünk is pályázati pénzt.

- És mik a jövőbeli terveitek? Mondjuk 2010-re, vagy akár az elkövetkező tíz évre?

- Például ez a könyv, amit említettem. Aztán vannak a folyamatos, havi programjaink, amiket szeretnénk folytatni. És persze a LIFT-et is szeretnénk jövőre is megrendezni. Az iskolai program is folytatódik, sőt, az elmúlt egy-két évben nagyon beindult, és mindenféle távlati terveik is vannak a résztvevőknek, komolyabb formában, akár az akkreditáció irányába is gondolkodva. A honlapunk az elmúlt két évben komolyan megújult, és ezt szeretnénk fenntartani, vagy még tovább bővíteni. Szeretnénk egy nemzetközi leszbikus aktivista kerekasztalt megszervezni, ezt a LIFT elé szerveznénk egy egynapos workshop formájában, ahová kelet-közép-európai leszbikus szervezetek képviselőit hívnánk meg. Körülbelül ezek, ami a jövő évet illeti, de persze még jöhet egyéb is…

- Több meleg szervezetben is felmerül az a kérdés, hogy 2010 tavaszán országgyűlési választások jönnek. Nem tartotok-e attól, hogy esetleg változik a közhangulat, a meleg szervezeteknek vagy akár a Labrisznak is nehezebb lesz működnie, vagy bármilyen problémák lehetnek?

- Erről biztos, hogy fogunk majd beszélni, és fogjuk tapasztalni. Én igazából azt gondolom, hogy az elmúlt néhány évben már elkezdődött ez a fajta közegromlás. Leginkább a felvonulásokon mérhető le, hogy milyen szélsőségesen intoleránsakká váltak az emberek, és ennek minden további nélkül kifejezést is adnak. Hogy a választásoktól mi fog változni? Igazából nem gondolom, hogy ettől most így hirtelen minden megváltozna: Lehet, hogy a politikai közbeszédben valamilyen módon ránk vonatkozva is kellemetlenebb hangok fognak megszólalni, direkt vagy indirekt módon, de azért azt gondolom, hogy amit eddig sikerült elérni, azt már nehéz lesz visszacsinálni. Legalábbis jogi szinten, például a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény tekintetében. De elképzelhető, hogy a társadalmi párbeszédhez új stratégiákat is ki kell majd találnunk, és erről nem árt akár közösen is gondolkodni a szervezeteknek.

Az interjút készítette: Hanzli Péter