Steiner Kristófot arról kérdeztük, hogy szokott-e újévkor fogadalmat tenni. És egyáltalán mi a véleménye, és a tapasztalata fogadalmakkal kapcsolatban, és neki mennyire sikerül saját fogadalmait betartania.

Szoktál újévi fogadalmat tenni?

Az igazság az, hogy én eléggé "fogadkozós" típus vagyok, nem csak újévkor, hanem mindig. Állandóan kitalálom, hogy holnaptól ezt, azt vagy amazt másképp csinálom, és ez sok mindenre vonatkozhat: fizikai erőnlétre, spirituális fejlődésre, új lehetőségek keresésére. Nagy általánosságban azt tudom mondani, hogy a lustaság legyőzésével kapcsolatban szoktam fogadalmat tenni: korán kelés, rendszeres munka, meditáció és tanulás stb., ilyesmi.

Mi a véleményed az újévi fogadalmakról?

Én azt hiszem, hogy minden fogadalom elöbbre visz bennünket, még az is, amit esetleg későb nem
sikerül betartanunk, hiszen legalább felismertük, és megneveztük az életünknek azt a területét,
amelyen változtatni szeretnénk, amivel elégedetlenek vagyunk. Ahogy időnként leülünk és összeírjuk a határidőnaplónkba a jövőheti teendőinket, épp úgy summázzuk a következő év "tennivalóit" egy újévi fogadalomkor.

2010-ben mi lenne a fogadalmad?

Folytatom a vegetáriánus életmódot, vegán konyhát vezetek otthon. Napi szinten foglalkozom a
Kabbalával, és elvégzem a Kabbala Központ legmagasabb szintű tanfolyamát is. Rendszeresen és sokat fogok edzeni, idén szeretnék "kockás hasat" végre. És ami a legfontosabb: minden esetben felülvizsgálom a reakcióimat, hogy egy adott megszólalásommal vagy tettemmel az önző énemet, az egómat erősítem, vagy a közös jót. 2010 számomra az összeszedettség éve lesz. Lelki, szellemi és testi szempontból egyaránt.

Mit kívánnál magadnak 2010-re?

Hihetetlen, hogy milyen csodálatos visszajelzéseket kapok a könyvemmel kapcsolatban. Fantasztikus, hogy a már meglévő közönségem kibővült anyákkal, nagymamákkal és útjukat kereső felnőttekkel. A kívánságom az, hogy a jövő évben is sikerüljön megszólítanom őket: a Gumimatrac a Gangeszen után újabb könyvet szeretnék írni.

Tavaly mi volt a fogadalmad?

Az, hogy kilépek a komfort-zónámból: Magyarországról és a kényelmes kis mocsaramból. Otthon egy szalmaszálat sem kellett már keresztbetennem, és az ölembe hullottak a dolgok. Az ismertségnek a legnagyobb hátránya az, hogy az ember könnyedén ellustul: elértem a célomat, napi élő műsorom volt, filmekben szerepeltem, van szerelmem, kutyám, lakásom... Talán van, aki itt megáll, de az út számomra csak itt kezdődött. És teljesítettem is a fogadalmat: most Tel Avivban élek és dolgozom, 9 magazinnak írok rendszeresen filmekről, kiállításokról, populáris kultúráról, és filmfesztiválokon, kulturális eseményeken készítek interjúkat magyar lapok számára. Izrael nagyon drága ország, és egész másképp élek, mint otthon: piacon vásárolok, minden nap főzök, nem járok taxival és nem utazgatom külföldre havonta. De nagyon jól esik megdolgozni minden elégedett pillanatért.

Az eddigi életedben mi volt a legérdekesebb dolog, amit megígértél magadnak?

Még 19 évesen egyszer hisztérikusan dobáltam ki a ruháimat a szekrényemből, és közben az egyik legjobb barátnőmet, Olíviát hívtam, akinek azt mondtam a telefonba: "Az élet egyetlen célja, hogy minél több dizájn cuccunk legyen! Ez a boldogság egyetlen igaz forrása!" Bár persze már akkor is ön ironikus megjegyzés volt félig-meddig, valójában tényleg hittem abban, hogy a luxuscikkekből fakad a boldogság, és megeskettem magam, hogy minden pénzem ilyesmire költöm. Nagyjából két évig tartott a Gucci, Versace, és Louis Vuitton mániám. Vicces, mert manapság már meg sincs ezeknek a ruháknak a nagy része: elajándékoztam őket, vagy valamelyik szekrény alján porosodnak, és semmiféle kiteljesedést nem hoztak - természetesen. Sokkal jobban érzem magam egy igazán bő pólóban, egyszerű farmerral és egy a HaCamer piacon vásárolt, 20 shakeles napszemüveggel.

Az interjút készítette: Jakab István