Nem vagyok nagy rajongója az Amerikai Egyesült Államoknak, és mindannak, amit képvisel, de ha egy dolgot a javára kell írni, akkor az az, hogy tudják hogyan kell „show”-t csinálni.

Ha egy sorozatrésznyi önfeledt szórakozásra vágyik az ember, valamint arra, hogy ne kelljen törődni semmi mással, egy kicsit kikapcsolni a napi robotból, akkor csakis ezt a sorozatot tudom ajánlani.

A Glee nem sok mindenre vállalkozik, de annak tisztességesen megfelel. A történet egy amerikai középiskolában játszódik, ahol a még idealizmusa által fűtött tanár kitalálja magának a nagy feladatot: visszahozni az iskola énekkarának jó hírnevét. Valljuk be: a téma itthon az ingerküszöbig se jutna el, de a sorozatban mindjárt több problémával is szembesül a lelkes tanár. Hiszen ahogy a tévéből jól tudjuk, odaát minden a népszerűség körül forog a középiskolában és melyik épeszű diák szeretne a lúzerség szinonimájaként (innen a Glee plakátján a nagy L-t formázó kéz, azaz lúzer) beharangozott énekkar tagja lenni. Márpedig vannak ilyen önjelölt mazochisták, és szép lassan megalakul az egész jó hangokból álló csoport.

A következő probléma, hogy az a fiú, aki énekel, az biztos buzi, közlik a fejlett kritikai érzékkel rendelkező amerikai focisták az iskolában, és mint mindenhol, ahol valaki elég hangosan mondja a magáét, annak „igaza” lesz. Így csak némi ármánykodással és zsarolással lehet rávenni a focicsapat egyik tagját, hogy csatlakozzon a zenés táborhoz. Persze a szerelem sem maradhat ki egy magára valamit is adó amerikai sorozatból, így az imígyen átcsábított focista megismerkedik az egyik lelkes és önbizalomhiánnyal véletlenül sem küszködő csapattársnőjével, ami hosszú részekig biztosítja az érzelmi feszültséget.

És ha már a melegség szóba került, igazi középvonalas módon itt is belekerült a sorozatba, csak hogy ne mondhassa senki, hogy nem „jófejek” és hogy nem támogatják a kisebbségeket. Adott egy meleg srác, Kurt (Chris Colfer), aki persze tagja az énekkarnak, úgy öltözik, mint senki más, árulkodó kézmozdulatai vannak, finom lelkű és minden alkalommal a szemetesben találja magát a focicsapat által.

Miután ezeken túltettük magunkat, ahogy az elején is mondtam, azt el kell ismerni, hogy „show”-nak tökéletes. A zenéi egyszerűen magával ragadóak. Musical, tehát ne csodálkozzunk, ha egyszercsak valaki legnagyobb szomorúsága közepén dalban önti ki fájdalmát, de mindezt zseniálisan integrálták.

A koreográfiák bármelyik zenés színházban megállnák a helyüket, és természetesen itt sem hiányoznak a háttérből a csinos, alig valamit elfedő ruhába burkolt lánykák.

Az eredetileg filmnek készült Glee egy erős átírás után az American Idol (az eredeti Megasztár) levezetőjeként futott és fut be óriási sikert. Több díjat is magáénak tudhat, többek között a Golden Globe-t és a GLADD (Gay & Lesbian Alliance Against Defamation) meleg szervezet egy díját is. Készítői között a Nip/Tuck (Kés/Alatt) írói, producerei is megtalálhatók, és zenéje olyannyira népszerű, hogy az első válogatást már ki is adták lemez formában. Az ígéretek szerint hamarosan nálunk is látható lesz az RTL-Klubbon.

fotó: Flickr; pinknews

Deadflowers