1970. október 13-án alakult meg Nagy-Britannia első melegszervezete, a Gay Liberation Front (GLF). A szerény kezdetekkor mindössze 19 ember gyűlt össze Londonban, a School of Economics pincéjében. Ám gyorsan nőtt, s hamar bebizonyította, hogy vízválasztó szerepet tölt be az LMBT történelemben.

Az 1969. június 27-30-i Stonewall-lázadás teremtette meg a táptalaját a Meleg Felszabadítási Front (Gay Liberation Front) megalakulásának (az amerikai szervezet még 1969-ben, a brit 1970-ben jött létre, bár az amerikai „anyaszervezet” valamivel rövidebb életűnek bizonyult, mivel már 1972-ben megszűnt)), amely zászlajára tűzte a társadalmi ellenőrzést gyakorló szervek elleni harcot, elutasítva a heteroszexuális erkölcsöt. A háborúellenesség meghatározó volt az alapítók között, nem véletlenül szerepelt nevükben a „front” kifejezés. Hatása óriási volt: amerikai mintára politikai klubok, diákcsoportok, vallási csoportok alakultak, tömegesen bújtak elő neves emberek.

A blokádok, ülősztrájkok (a legelsőt még 1970. november 13-án szervezték a melegeket letartóztató rendőrök ellen) és az utcai szónoklatok meglepték a közvéleményt. Vagy amikor 1971. október 6-án ülősztrájkot szerveztek (többek között Peter Tatchell részvételével) egy Notting Hill-i kocsma ellőtt, mely nem volt hajlandó beengedni meleg vendégeket. S 1970-től, köszönhetően a GLF-nek is, a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT emberek) gondolkodásmódja örökre megváltozott.

De ne rohanjunk ennyire előre az időben… Mindezt akkor még nem lehetett tudni. Nem tudta ezt az a 19 éves fiú sem (a második képen hosszú, göndör hajjal), aki akkor 16 éves barátjával, Peter Smith-szel együtt csatlakozott a mozgalomhoz – emlékezik vissza az idén emléktáblát kapó Peter Tatchell brit melegaktivista, aki maga is jelen volt a megalakuláskor. Tatchell ekkor még diák volt, a barátja pedig kezdő jazz gitáros. A beleegyezési korhatár homoszexuális kapcsolatok esetében ekkor még 21 év volt, vagyis szerelmük abban az időben büntetőjogi kategóriába esett, szabadságvesztés terhe mellett. Ők azonban már akkor megvetették azt a rendszert, s szembeszálltak a törvénnyel.

Maga a GLF – ekkor Aubrey Walter és Bob Mellor vezetésével (akik New York-ban találkoztak az amerikai alapítókkal) – egészen vegyes társaság volt akkoriban: „dicsőséges, lelkes és gyakran kaotikus keveréke anarchistáknak, hippiknek, baloldaliaknak, feministáknak, liberálisoknak és az ún. kulturális ellenforradalmároknak” – emlékszik vissza Tatchell. Annak ellenére azonban, hogy rengeteg különbsége volt köztük meggyőződésben, mindannyian osztoztak egyfajta radikális idealizmusban – egy álomban, amilyen a világ lehet és kell, hogy legyen –, mentes nem csak a homofóbiától, hanem az egész szex-szégyenkultúrától, amely elnyomott sorba taszította az LMBT embereket is. Ők voltak a „szexuális felszabadítók és szociális forradalmárok”, akik feje tetejére akarták állítani a világot.

1971-ben már meghatározó szervezet voltak az országban, mintegy két-háromszáz taggal. Szerveztek összejöveteleket, közös programokat, s természetesen tömegmegmozdulásokat is. Még 1971 októberében adták ki elvi kiáltványukat (GLF Manifesto), s ugyanebben az évben zavarták meg a Fény Fesztiválját (egy meglehetősen rövid életű, jobboldali vallási mozgalom rendezvényét), melynek többek között meleg-ellenes éle is volt (a GLF aktivistái közül többen „drag queen”-ként szállták meg a rendezvény helyszínét). S tiltakoztak az olyan orvosi programok ellen is, melyek a melegség „gyógyíthatóságát” hirdették. 1971 augusztusában Meleg Napot hirdettek a Hyde Parkba, 1972 júliusában pedig megrendezték az első londoni Gay Pride-ot, mely több mint ezer fő részvételével a Trafalgar Square-ről indult és a Hyde Parkba érkezett.

1971 novemberében indult egyébként az ekkor még a mozgalomhoz laza szállakkal kapcsolódó első brit meleg újság, a Gay News is, Dennis Lemon vezetésével (útjaik azonban később szétváltak). Magának a szervezetnek is volt rövid ideig saját újságja, „Come Together” címmel, mely tizenhat számot ért meg.

A GLF mindig is támogatta a kulturális értékek és attitűdök békés eszközökkel elérendő forradalmát. Megkérdőjelezték a házasság szentségét, a nukleáris családot, a monogámiát és a patriarchátust – csakúgy, mint a vietnami háborút és az írországi vérontásokat. Bár a homofób diszkrimináció elleni harc volt a GLF legfőbb célja, soha nem fogadtál el az általános status quo-t. Látták, hogy a társadalom alapvetően igazságtalan, és arra törekedtek, hogy azt megváltoztassák, hogy vessenek véget az LMBT emberek elnyomásának – és mindenki más elnyomásának is.

A GLF munkájában igazodott más emberjogi mozgalmakhoz is, így együttműködtek női egyenjogúsági, fekete (leginkább az ún. Párducokkal), ír, munkásmozgalmi és volt gyarmati országok népeit megmozgató szervezetekkel. Nemcsak melegjogi tüntetéseken vonultak tehát fel, hanem akkor is, amikor brit csapatok lerohanták Észak-Írországot, vagy amikor a szakszervezetek vonultak fel az ipari kapcsolatokról szóló törvény ellen. Bár gyakran bírálták őket, „baloldalinak” nevezve és gyakran elítélték őket, a legtöbben magukat egy széles antikapitalista, antiimperialista mozgalom részének látták, törekedve az egész emberiség emancipációjára.

Idealista elképzelésük magában foglalta egy új, homofóbia nélküli szexuális demokráciát, a nőgyűlölet, a rasszizmus és az osztálykiváltságok eltörlését is. Fontos célnak tartották, hogy az erotikus szégyen és bűntudat száműzve legyen az emberekből. Hogy a szexuális szabadság és az emberi jogok mindenki számára elérhetőek legyenek – a melegeknek, a biszexuálisoknak és a heteróknak is. Véget akartak vetni a férfisovinizmusnak és a betokosodott „nemi rendszereknek”. Üzenetük az „újítás” volt, nem pedig az asszimiláció.

Tudatosan felforgatták a hagyományos nemi rendszereket, hiszen sokan a közösségen belül eltértek a hagyományos, „társadalmilag előírt” férfi és női szerepektől. Mindez része annak, amiért az LMBT közösség tagjait üldözték évszázadokon át. A nonkonformizmus ugyanis fenyegette a fennálló nemi (és végeredményben társadalmi) rendszert, amely a heteroszexuális férfiak és a nőgyűlölet történelmileg tartós társadalmi hegemóniáját valósította meg.

A GLF pozitívan ünnepelte az ún. „queer devianciát”, mindezt tudatosan, időnként kifejezetten túlzásba véve. Azt mondták, hogy mindenkinek joga van arra, hogy engedetlen legyen a heteró nemi normákkal szemben. A hagyományos nemi szerepek elleni harc hozta tehát össze a GLF-et a női felszabadítási mozgalom harcosaival. Minderre azért volt szükség – véli Tatchell –, hogy mind a melegek, mind a heterók szabadon tudják élni az életüket, megbélyegzés és szégyenérzet nélkül.

40 évvel később a GLF – részben – győzelmet is aratott. A férfiak és nők ma sokkal kevesebb előírt „szabállyal” és rugalmatlansággal kell, hogy szembenézzenek, mint 1970-ben. A nemek közötti variancia sokkal inkább elfogadott. Még a „butch” nők és a feminin férfiak – legyenek akár melegek vagy heterók – még mindig sokkal kevésbé „társadalmi ikonok”, ám az is kevésbé valószínű, hogy üldözzék és kitaszítsák őket. A lányos fiúk és a fiús lányok ma kevésbé válnak áldozattá, mint egykoron – véli Tatchell. Az LMBT emberek pedig jóval hamarabb mernek „előbújni” a szekrényből, gyakran már 12 vagy 14 éves korukban. Bár egyeseket így is terrorizálnak identitásuk vagy orientációjuk miatt, sokakat már nem. A szexuális és nemi sokszínűség elfogatása folyamatosan növekszik. S ebben a társadalmi forradalomban döntő szerepe volt a GLF-nek.

A teljességhez hozzátartozik, hogy a mozgalom különböző meggyőződésű tagjainak szétválását végül a politikai nézetkülönbségek okozták (s mindezt csak fokozta a Gay News kritikai hangvétele). Kezdetben kiváltak a nők, majd a férfiak is két jól elkülönülő frakcióra: a kelet-londoni és a Notting Hill-i csoportra oszlottak. 1973-ban a szervezet feloszlott, majd a különböző csoportokat összefogandó létrejött a Leszbikus és Meleg Akciók Szervezete (angol rövidítéssel: OLGA), később a Stonewall (1989), a Leszbikus Angyalok (1992), valamint az OutRage! (1990) nevű szerveztek (maga Tatchell ebben a szervezetben tevékenykedett tovább, bár később a Stonewall-ban is megfordult).

fotók: libcom.org; guardian.co.uk; brucebayley.co.uk; butterflyeffects.tumblr.com

Peter Tatchell írása, valamint más források alapján: Hanzli Péter