Legalább is a legfrissebb kutatások szerint. Az 1940-es évek ünnepelt sztárja, Karády Katalin életének ugyanis csak egyik rejtélye a fel nem vállalt biszexualitása, a másik a születési időpontja körül alakult ki. Számos forrás szerint 1912-ben született, de a lexikonok lapjain szerepel az 1914-es és az 1911-es esztendő is, sőt eltérő napokat is feltüntetnek az életrajzírók.

Egy nemrégiben megjelent, és friss kutatásokra alapozott kötetben (Kelecsényi László: Karády 100.) fény derül a titokra: a keresztlevél tanúsága szerint a későbbi Karády Katalin eredeti nevén Kanczler Katalin Máriaként 1910. december 8-án látta meg a napvilágot és öt nap múlva meg is keresztelték.

A későbbi ünnepelt szex szimbólum vézna koraszülöttnek született a Kanczler család hetedik gyermekeként. Akkoriban a Nemzetközi Vöröskereszt a szegénysorban élő, nagycsaládosok gyermekeit Nyugat-Európában utaztatta néhány hónapig. A kis Katalin is így kerülhetett Svájcba és Hollandiába. A gyermekkorában ezeken az utazásokon kívül nem sok öröme akadt. Édesapja ellentmondásos figura volt, amikor a lóversenyen neki kedvezett a szerencse, ajándékokkal halmozta el a családját, amikor azonban vesztett, búskomoran üldögélt otthonukban. A gyermekeket szigorúan nevelte, a kis Katót is gyakran szíjjal verte meg.

Tanulni nem nagyon szeretett, minden kötöttség untatta a kis Katót. Már itt felfigyeltek azonban tanárai a benne szunnyadó tehetségre: műkedvelő előadásokon léptették fel. Neki sem volt ellenére a szereplés.

Figyelemre méltó érzelmi hatást váltott ki nála, amikor a Városi Színházban egy előadáson meglátta Lábass Jucit, a korszak népszerű operettprimadonnáját. „... egyszerre úgy éreztem, hogy a könnyeim csendesen peregnek le az arcomon, meg kellett támaszkodni, az ájulás környékezett, és kimondhatatlan rajongással lestem minden mozdulatát, figyeltem hangjának rezdüléseit, ittam magamba a szavait, és este, otthon az ágyban, csaknem minden szóra emlékeztem, amit elmondott a színpadon.” – írta később Karády visszaemlékezésében (Hogyan lettem színésznő?). Soha nem találkozott Lábass Jucival, halála mégis komolyan megrendítette: „Napokig beteg voltam; közeli hozzám tartozót nem tudtam úgy meggyászolni, mint őt, sírjához gyakran kijártam friss virággal. Az emberi élet értelmetlenségét, a célok végességét és az erőfeszítések hiábavalóságát fedeztem fel abban, hogy egy ilyen gyönyörű teremtés, egy ilyen harmonikus testi felépítmény hirtelen, váratlanul, bután megszűnik, meghal, véget ér.” No, persze ez lehet csupán az ifjú hölgy művészet iránti rajongása is.

A férfiakkal való viszonyaiban, az erről szóló vallomásaiban nem találunk ilyen fokú érzelmi kitöréseket. Apja halála után, alig 20 évesen hozzáment egy nála 18 évvel idősebb férfihez, akivel csak három évig élt együtt – többek között azért, mert a férfi nem bírta finanszírozni a kiszabaduló szépség egyre növekvő öltözködési vágyait. Az ifjú asszony ezután egy rejtélyes, szintén jóval idősebb úriember támogatottja lett. Itt is aligha eshetett szó mély szerelemről.

A szép Kanczler lányra Egyed Zoltán, a jóképű újságíró és neves színházi ember, a korszak társasági életének kedvelt figurája figyelt fel. Egy társasági összejövetelen hallotta énekelni és csakhamar bemutatta az ifjú dívajelöltet Aczél Ilona színésznőnek, aki Csathó Kálmánnak, a Nemzeti Színház főrendezőjének volt a felesége, és amúgy színészek képzésével is foglalkozott. Aczél ingyen tanította a kis Kanczler-lányt. Egyed találta ki a Karády nevet is, de ez a férfi sem jelentett mást számára, mint karrierjének egyengetőjét. Egyed is beleszeretett a különleges kisugárzású nőbe, érzelmi megérintettségét az is bizonyítja, hogy későbbi végleges szakításuk után minden szitkot a nő fejére olvasott.

Karádyt a tanárnője, Aczél Ilona egy alkalommal bemutatta annak a Bajor Gizinek, akiről szintén úgy hírlett, nem veti meg a női nemet sem. Karády erről így írt: „Bajor Gizi szeme végigszántott rajtam. Láthatóan érdekeltem őt. Olyan közvetlenül kezdett velem beszélni, mintha hosszú évek óta ismert volna. (…) Rendszerint gyanakvó és nehezen barátkozó vagyok. De közvetlensége felbátorított, magam is csodálkoztam, hogy mennyit fecsegek. – Na, halljunk valamit – javasolta Aczél Ilona. – Még várjunk – csengett Bajor Gizi édes hangja –, előbb megkávéztatjuk ezt a csodababát.”

Karády, a csodababa 1939 őszén robbant be a művészvilágba. Ekkor mutatták be a Halálos tavasz-t a mozik, amelynek betétdala, az Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte… szinte kultuszt teremtett a magyar nők körében. Utánozni kezdték a hajviseletét, az öltözködését, egyre többen kezdtek szolid, feszes eleganciájú ruhákat viselni. A két világháború közötti korszakban másutt is rajongtak a mély, búgó hangú, démoni alkatú színésznők, énekesnők iránt – elég Zarah Leanderre, vagy a szintén biszexuális Marlene Dietrich-re és Greta Garbo-ra gondolnunk. Karády titokzatos személyisége, magas, erős termete, különös hangszíne mind alkalmassá tették a korszak ünnepelt dívája szerepkörére – mégha színészi képességeit többen kétségbe vonják is.

Karády Katalinba Újszászy István, a katonai elhárítás vezetője is beleszeretett, viszonyukról néhány éve Benedek István Gábor írt (filmforgató)könyvet Ez lett a vesztünk… címmel. E könyvben olvasható, hogy Karády olykor egy-egy éjszakát nőkkel töltött. Hogy ez igaz vagy írói lelemény – rejtély. Ahogyan az is, részt vette-e Karády az ellenállásban. Egy tény: a Gestapo 1944 áprilisában mint Újszászy barátnőjét letartóztatta. Az RTL Klub – XXI. század című műsorában egy régi barátja idézte fel Karády szörnyű élményeit: a szép dívát a németek megkínozták, megalázták, kiverték a fogait, de mivel nem tudtak semmit kicsikarni belőle (vélhetően nem is volt mit), végül szabadon engedték. A történelem egyáltalán nem bánt vele kegyesen: a háború előtti nyilas lapokban számos uszító cikk jelent meg róla, a nyilas-korszakban bujkálni kényszerült, 1945 után pedig a kommunista kultúrpolitika bélyegezte fasiszta érzelműnek azt a Karádyt, akiről bebizonyosodott, hogy a nehéz időkben üldözötteket is bújtatott.

1939 és 1943 között 19 játékfilmben játszott. Szinte mindegyikben a férfiakat veszélyes szenvedélybe sodró, titokzatos, olykor dekadens, mégis ellenállhatatlan nőt alakított. 1948-ban még eljátszhatta a Forró mezők főszerepét. Utolsó filmje azonban nem aratott nagy sikert és egyre lehetetlenebbé vált számára az új rendszer, idegei is rossz állapotban voltak. Így hűséges öltöztetőnőjével, Mohácsi Ilonával 1951-ben külföldre távoztak. Nyugat Európán át előbb Brazíliában éltek, majd az Egyesült Államokban telepedtek le, ahol Karády betársult barátnője (egyesek szerint kedvese), Frank Irma előkelő kalapszalonjába, amelynek tisztes jövedelméből éltek. A nyilvánosságtól nem vonult vissza teljesen: itt-ott vállalt fellépéseket – bár nem vett részt az emigráció tevékenységében. Tartott a repüléstől, nagy nehezen rávették a hazalátogatásra, amelyre azonban 1990-ben bekövetkezett halála miatt már nem kerülhetett sor.

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején idehaza fellángolt a Karády-kultusz: bakelitlemezeken adták ki újra a dalait, sorra mutatták be filmjeit az akkori Filmmúzeumban. A jegypénztárak előtt a több nemzedékből verbuválódott közönség kígyózó sora is azt bizonyította: évtizedek múltán sem felejtették el Karády Katalint. A rendszerváltozás után újabb hullám következett: az összes megmaradt filmje megnézhető, dalai gyűjteményes CD-n is hozzáférhetőek immár, s az utóbbi két évtizedben a melegek is újra felfedezték maguknak a titokzatos Karádyt, akinek leszbikusságáról 100 év múltán is csak nagyon keveset tudunk.

Az írás megegyezik a hatter.hu-n szereplő írással.

Nagy Sándor