1856. szeptember 16-án, 155 évvel ezelőtt született Wilhelm von Gloeden (aki bárói címmel is büszkélkedhetett). A meleg közösségen belül elsősorban egyértelműen meleg fotóművészként ismert, akinek sajátos férfi aktfotói tették hallhatatlanná a nevét. Thomas Waugh szerint ő volt „a legjelentősebb alakja a meleg vizuális művészeteknek az első világháború előtt”.

A tehetős német arisztokrata képei ma is fontos meleg kultúrtörténeti dokumentumok. Megmutatják azt is, hogy a kor elutasító hozzáállása miatt a férfi meztelenség csak mitologikus környezetben volt eltűrt.

Wilhelm von Gloeden 1856. szeptember 16-án született az észak-németországi Mecklenburgban, a Volkshaven Kastélyban. Apja, Erminio von Gloeden, Mecklenburg-Schwerin nagyhercege egy nagy múltú nemesi család sarja volt, aki a Balti-tenger partján található kisvárosban, Wiemar-ban élt, s még fia születése előtt meghalt. Édesanyja a férj korai halála után újra megházasodott, hozzáment a szintén bárói családból származó konzervatív politikus-újságíró Wilhelm Joachim Baron von Hammersteinhez, aki II. Vilmos császár személyes barátja volt. Együtt nevelték a kis Wilhelmet, aki a szokásos porosz elit iskolák után a család megdöbbenésére kijelentette, hogy nem érdekli a politika, s inkább művészetekkel foglalkozna.

A rostocki egyetemen kezdett művészettörténetet hallgatni 1876 és 1877 között, főleg a klasszikus görög-római művészet érdekelte, valamint a reneszánsz. Később festészetet tanult Gehrts professzortól a weimari művészeti kollégiumban, ám tanulmányait félbe kellett hagynia, mivel tuberkulózist diagnosztizáltak nála.

A meglehetősen rossz egészségi állapotú huszonkét éves fiatalembert előbb egy Balti-tengeri szanatóriumban kezelték, majd az ottani kezelőorvosa, Otto Geleng javaslatára 1878-ban tüdőbetegségét kezelendő Szicíliába költözött, egy idilli kisvárosba, Taorminába, melyet a korban valóságos „földi paradicsom”-nak neveztek. Az ottlét költségeit a gáláns mostohaapa állta. Goethe 1787-ben járt itt, s úgy vélte, hogy Szicília „Itália kulcsa”, Taormina a világ legszebb helye. A szicíliai fények és színek nemcsak költőket és festőket ragadtak magukkal. Járt itt többek között a magyar Csontváry is, méltán híres Taormina című képe, melyet a Nemzeti Galériában őriznek.

A fiatal Wilhelm természetesen örült a levegőváltozásnak. Ekkor már tisztában volt melegségével (s ezt pszichológusának is elmondta), s boldogan ment Dél-Olaszországba, a melegek akkori paradicsomába. Azon a napon, amikor megérkezett Taorminába, máris belevetette magát a „meleg életbe”. Egy rendkívül jóképű, körül-belül 16-17 éves fiú volt a sofőrje, aki a szállásra vitte, s a fiú még azon az éjszakán az ágyában kötött ki.

Még 1878-ban ismerkedett meg legkedveltebb modelljével, az arab származású Pancrazio Bucini-vel (1854-1951), aki akkor mindössze 14 éves volt. A sötétbőrű fiúcska hamar a szeretője lett, akit csak „Il Moro” néven becézett. Bucini egész életére szóló szerelemnek bizonyult, bár kapcsolatuk során mindketten rendszeresen létesítettek más fiúkkal is szexuális kapcsolatot. S meglepő módon Gloeden-nek minden baja megszűnt, s megszállottként fényképezni kezdte Szicíliát. Rendkívül elbűvölte a bájos városka, főleg a görög romok, így mindenekelőtt a híres taorminai színház.

Gloeden eme idilli környezetben az 1880-as évek első felében kezdett fotózni, s ezzel a szabad téri (open air) fotóművészet egyik korai úttörőjévé vált. Valamivel 1895 előtt, amikor mostohaapja rejtélyes körülmények között eltűnt, Wilhelm a családtól rendszeresen apanázst kapott, melyből fedezni tudta fényűző életét, és minden erejét a fotózásra fordíthatta. Ekkor vált igazán professzionális fotóssá. Mecklenburg-Schwerin újabb hercegétől, III. Frigyes Ferenctől kapott egy profi kamerát is.

Alkotásai – első sorban nem a férfi aktok, hanem az idillikus tájképek és ruhában készült portrék – megjelentek kiállításokon is, első sorban Angliában (a legelső kiállítása 1883-ban volt Londonban, a Royal Photographic Society-ben).

Gloeden rendszeresen tartotta a kapcsolatot unokatestvérével, a szintén meleg Wilhelm von Plüschow-val (magát a fényképészeti technikákat is tőle tanulta), aki Rómában élt, s szintén fotósként dolgozott, s ő is férfi aktjairól vált híressé. Plüschow-val együtt körutazásokat is tettek, így együtt megfordultak Észak-Afrikában is.

Tájképei mellett (többek között az Etnáról készített sorozat) – nem az erotikus klíma, hanem saját szexuális érdeklődése hatására – meztelen fiúkat kezdett fotózni bukolikus környezetben, a klasszikus görög szépségideál mintájára. Képeit illusztrációnak szánta a klasszikus görög művekhez, többek között Homérosz és Theokritosz műveihez, hogy ezzel is igazolja fényképalanyai meztelenségét. A képek az ókori görög élet idilli ábrázolásai kívántak lenni, ahogy azt a korban elképzelték.

Sok fotón ifjú Adoniszok is megjelennek szicíliai halásznak stilizálva, lenge drapériában, paradicsombokrok közt heverészve. A képek természetesen a település környékén fiúprostituáltakról készültek, modern Árkádia-víziói olyan erőteljesek, hogy nemcsak a maga korában gyűjtöttek be kellő megbotránkoztatást, de talán még ma is megbirizgálják érzékeinket. Ezek a fotók voltak az egyedüli homoerotikus „üzenethordozók” ebben a korban.

A kollekcióban görög amforák társaságában pózoló, szomorú tekintetű, szicíliai parasztfiúk, pásztorok néznek ránk, ma már rettenetesen mesterkélt, vagy esetleg megrázóan spontán beállításokban, de arcuk komor (a hatáshoz nagymértékben járult hozzá a fényképész által használt smink is).

A képek – mai szemmel nézve – szinte semmi erotikát nem tartalmaznak. Szereplőik nem élvezik a meztelenséget. Ők szegény s kiszolgáltatott fiúk voltak, bármire kaphatóak egy kis pénzért, a báró pedig gazdag, tehetséges és elszánt.

A képek természetesen csak fű alatt, képeslapok formájában terjedhettek, első sorban a meleg közönség (az ún „urániai-ak”) körében. Ezek az ártatlannak tűnő fiúkat ábrázoló képek főleg az egzotikusságuk miatt voltak ennyire népszerűek. A fotók megjelentek az ún. „urániai költők” műveinek illusztrációiként, valamint német naturista, nudista magazinokban.

Gloeden nagyon hangulatos taorminai háza, mely szép kerttel és terasszal rendelkezett, az európai társasági élet egyik fontos találkozó helye volt. Rendszeresen megfordultak itt neves művészek, politikusok, sőt uralkodók is. Gloeden levelezett többek között Anatole France íróval, Gabriele D’Annunzio politikussal és a később homoszexualitása miatt elítélt Oscar Wilde íróval is (aki 1900-ban, nem sokkal szabadulása után járt is a fotósnál), továbbá a színésznő Eleonora Duse-zal. Megfordult itt számos európai arisztokrata (például August Vilmos porosz herceg) és amerikai iparmágnás is, például Rothschild báró, az ifjabb Frederich Alfred Krupp (aki maga is meleg volt) és Vanderbilt. Járt itt maga VII. Edward angol uralkodó (aki maga is vásárolt Gloeden képei közül), II. Vilmos német császár, Alfonz spanyol király és a sziámi király is.

A házban Gloeden meglehetősen pazar életmódot tudott folytatni, melyhez a családi örökség kellő pénzügyi alapot nyújtott. A ház emellett pedig gyakran meglehetősen vad orgiák színhelye volt, ahol a báró és ismerősei a modellként is dolgozó helyi prostituált fiúkkal létesítettek kapcsolatot. A helyes fiúk a kert és az épület egyes részei előtt álltak modellt, majd éjszakára a fényképész hálótársai voltak. A helybeliek természetesen tudtak a villában történt dolgokról és elnézték azokat, csak néha pattant ki kisebb nézeteltérés az elcsábított fiúk szüleivel.

1915-ben, amikor Olaszország az antant-hatalmak oldalán belépett az első világháborúba, s hadat üzent a Német Birodalomnak, Wilhelmnek nemkívánatos személyként el kellett hagynia az országot, s hazatért nővéréhez, Sofiához Poroszországba. Távollétében asszisztense, Pancrazio Bucini vigyázott a házára. Bár Pancraziot behívták katonának, ám túlélte a háborút és gyakran leveleket is váltottak egymással.

A háború után, 1919-ben tért vissza Taorminára. A mester próbálta újra megkeresni egykori modelljeit, ám azok nagy részét nem találta meg, mert besorozták őket, s elhunytak a háborúban. Aktfotói már kevésbé számítottak keresettnek. Az ún. „Görög Álom”-nak bealkonyult. Visszavonultan élt együtt Bucinivel, s még 1930-ig fotózott, ám már kisebb sikerrel, melyhez hozzájárult a fasiszta állam elnyomó gépezete is.

Amikor 1931. február 16-án meghalt, 1890 és 1914 közötti termékeny alkotói terméséből több mint 3000 negatívlemezt hagyott hátra (bár a feltételezések szerint mintegy 7000 képet fotózott, ám ezek nagyobb része eltűnt). E bukolikus-homoerotikus képsorozat azonban a későbbiekben is akkora lelkesedést váltott ki Európa fővárosaiban, hogy egymást követték a kiállítások. A képek rendkívül sebesen terjedtek ezen a módon Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban.

A megtűrt homoerotikus ábrázolásokat azonban 1936-ban Mussolini pornográfnak minősítette, lefoglaltatta, s részben megsemmisíttette az anyagot. Az egykori asszisztensnek, Bucininek sikerült a képek nagy részét megmentenie, aki a pornográfabbnak ítélt képeket Messinában rejtette el. Bucini 1933 és 1936 között még letartóztatás alatt is állt, de a képek szerencsére biztonságban maradtak rejtekhelyükön.

A fennmaradt képek – melyek lélegzetelállító háttere még a mindent szétdúló turizmus előtti idők lenyomatát hordozza –, az Alinari fivérek egyedülálló fotómúzeumában tekinthetők meg Firenzében, ahol a „taorminai bárót” továbbra is a fotótörténet nagyjai közt tartják számon.

fotók: melegvagyok.hu; postershop.co.uk; proofpage.wordpress.com; ljpoisk.ru; imgsrc.ru; diagonalll.wordpress.com

Hanzli Péter