Hétköznap, éjszakai vetítésre menni egy művészfilmre, ehhez azért kis adag megszállottság kell, nomeg talán Pedro Almodovar neve, ami nálam egyet jelent az extrémitással, a mássággal és azzal, hogy hogyan tud valaki a megszokott színészeivel mindig újat mondani és mindig meglepni.

A legutóbbi Cannes-i Fesztiválon sikeresen szerepelt „Megöltem az anyámat” című film, az első filmes, québec-i Xavier Dolan műve képviseli az Oscar-versenyen Kanadát 2010-ben.

„Melegjogi aktivista. Barát. Szerető. Egyesítő erő. Politikus. Harcos. Ikon. Példakép. Hős. Az életével megváltoztatta a történelmet, a bátorságával pedig mások életét.” Így hangzik az új, mele gtémájú film beharangozója. Februárban mutatták be hazánkban is azt a filmet, melyre Amerika és Európa meleg mozinéző közönsége egy éve vár. S a várakozásoknak megfelelően jól is sikerült.

Bár kicsit későn. Az előzenekar rövid bemelegítése után fél kilenckor vidáman vártunk az Ezüst Álló szektorból a Nagyasszony első magyarországi fellépését. Egy darabig úgy tűnt, hiába. A színpadon fel- és lekapcsolódtak a fények, újabb zenei blokkok indultak el, mi pedig egyre idegesebbek lettünk. Furcsa hírek kaptak szárnyra arról, hogy a hónapokig tartó vitának, miszerint hol tartsák meg a koncertet (hogy annak se a fű, se a lovak ne lássák a kárát), mégsem sikerült pontot tenni a végére. Eljött a kilenc, a fél tíz, és lassan már a tíz óra is múlni kezdett mindenféle előrelépés nélkül. A rajongókat egyre inkább a lelkesedés helyett a csalódottság fűtötte, "bemutató" kezek lendültek a magasba, és a füttykoncert sem a jó hangulatról árulkodott.